A mi projektünk

• Ablakot kell cserélni.... kéne, de megoldottuk másként
  
  
• A fürdőben és a WC-ben a plafon nem alkalmas a spotlámpához. Új plafont kell felrakni. Pont oda, ahova egyáltalán nem terveztem új plafont. 
  
  
• A bejárati ajtó mégsem jó.... aztán mégis jó lett. Ezt nem igazán értettem, hogy itt mi volt De meg lett oldva. Vagy mi. Mindenesetre bent van az ajtó, bár azóta már mástól hallottam, hogy kicsit furcsán áll. Hát remélem az elköv 10-20 évben nem lesz szükség arra, hogy kicseréljük. 
  
  
• Még mindig ajtó. Mivel másik oldalra nyílik, mint eredetileg, ezért a kialakított kapcsolók nem jól helyezkednek el. Abszolút rosszul indult a válságkezelés. Még most is van bennem egy kis rossz érzése ezzel kapcsolatban. A probléma (ami állítólag nem volt probléma) amúgy megoldódott, de én már csak ilyen lelkizős vagyok, aki hosszú ideig képes lelkiismereti problémát csinálni valamiből, amiből nem kéne. 
  
  
• Az beltéri ajtók mégsem jól illeszkednek... még mindig nincs megoldva. 
  
  
• A konyában a szekrény mögött egy pici részen hiányzik a csempe. A burkoló rosszul számolta ki mennyi csempére is lenne szükség. Nem néz ki szépen. Utólag persze pótolható, de mivel otthagytam a helyszínt ez nem lett helyre rakva. Max ígéretet kaptam arra, hogy meglesz csinálva. Hát nem tudom, hogy tényleg kész lesz e. 
  
  
• Hiba volt (?) egy hónap alatt lezongorázni az egészet: anyagbeszerzést, munkálatokat. Persze össze lett hozva, de elég stresszes volt. Ha újra kezdeném, akkor előbb beszereznék mindent és csak utána esnék neki a munkának. Persze a távolság miatt ez így szerencsésebb volt és végülis így is megoldódott minden. Leszámítva a zuhanyfalat, ami azóta is csak ott áll a konyhában a falnak támasztva. Ha időben megrendelem már felkerült volna. 
  
  
• A fürdőszobában a csíkozás végül mégsem úgy lett, ahogy azt szerettem volna. Álatlában nem veszik észre, de engem nagyon zavar. Legközelebb a burkoló mellett fogok állni és figyelni fogom minden mozdulatát... nem félreérteni. Kedvelem a burkolót és valahol nem is az ő hibája, mert még fel is hívott, hogy pontosítsa mit is akarok, mert hiába rajzoltam. Csak éppen a telefonon elmentünk egymás mellett. 
  
  
• A WC-ben lemaradt a plafon, így a villanyszerelő nem spotlámpákat tett fel. Ez nem tetszett, így oda is utólag kellett a plafont pótolni, és a villanyszerelőnek a lámpákat is megcsinálni. Amik ráadásul különböznek azoktól, ami a lakás többi részében van. Nem szeretem az ilyen össze visszaságot. 

Összességében inkább 100-szor elmondani mindent, mintsem félreértés legyen. Az tuti, hogy legközelebb írásban összefoglalok mindent és nem akarok több száz km-re lenni a felújítástól, mert így nagyon nehéz tervezni. De ha ez az egész folytatódik talán már erre nem lesz szükség, hisz ez már kész van, lehet benne aludni... bár még bútor nincs. :-/

Pedig már a kert is gyönyörű. Tényleg szép. Legutóbb, amikor ott jártunk, már volt gyep és a hátsó rész is el lett szépen rendezve. De én továbbra sem látom, hogy ez mind milyen jó. 

Ha csak egy ház lenne magáncélra, akkor hipp, hipp! De mi nem magáncélra vettük, hanem, hogy üzletet csináljunk belőle és annak szerintem nagyon ramaty. Előszőr is egy ilyen kaliberü üzletet nem ennyi idő alatt indítanak be, másrészt a bevétel nagyrésze nem mehetne rá a kiadásokra. Annyi lesz a bevételünk, aminek a nyereségnek kéne lennie, de a kiadások a bevétel igen nagy részét el fogják vinni. Arról nem is beszélve, hogy még mindig nem tudjuk, hogy fogjuk beindítani. 

Akkora balfékek vagyunk, amekkorát még a világ nem látott. Megtakarításunk nincs, biztonsági tartalékunk nincs és azt ami lehetne beleöltük valamibe, ami üzletnek szar. Nekem mondhat bárki bármit, de ez nem üzlet. Mert ebbe túl sok pénz ment bele, túl hosszú az előkészítés és még mindig nem tartunk sehol, még mindig pénz kéne a tovább lépésre, és nem kevés pénz, mert még egy csomó "apróság" van még, amire már nem tudom, hogy továbbra is ki akarok e adni még pénzt. Pedig muszáj lesz, mert így nem maradhat. 

Amúgy én nem tudom mások hogy csinálják, mert ezt a házat nem high techre csináltuk meg. Éppenhogycsak a minimumot adtuk bele. Azokat, amiket muszáj... muszáj, hogy legyen víz és muszáj, hogy legyen villany. Muszáj, hogy be legyen rendezve és muszáj, hogy ki legyen festve belülről. A konyhabútor a kapható legolcsóbb bútor, a tűzhely használt... a fürdőszoba az egyetlen, amibe kicsit drágább holmik vannak, de koránt sem a legdrágábbak és max csak azért lett így összehozva, hogy mutatós legyen. Hogy valamiben eltérjen az átlagtól... de ezt is úgy, hogy a lélektani határba még beleférjen. Viszont nem tudom, hogy mások hogy csinálják. Elmegyek ismikhez, akik sírnak, hogy jajj, de rossz, mégis gyönyörű a házuk, lakásuk és jóval nagyobb is, mint ez. Ez sem volt olcsó, de nekünk ennyi fért bele és még így is a fejemet fogom. Mások mégis, hogy csinálják?

Különben én ezt az időhúzást nem bírom idegekkel.... ezt a csiga tempót. Hogy úgy látom nincs értelme az egésznek és az is piszok lassan történik. Már kitaláltam, hogy inkább felfogom úgy, hogy vettünk saját célra egy házat, felújítottuk, tök jó, van egy ilyenünk. És mekkora király, hogy kis pénzt is tudunk belőle csinálni, mert amikor nem használjuk kiadjuk. 
Ezzel a gondolatmenettel csak az a bajom, hogy szórakozásnak meg pénzkidobás volt. Mert használni nem tudjuk és anyagilag meg ott nem tartunk, hogy ilyenünk legyen hobbiból. 

Eltelt egy év... hihetetlen. Jó sok minden történt, gondoltam visszaolvasom kicsit a blogomat. Érdekes, hogy mennyi minden volt tervben és mlyen gondolatok cikáztak bennünk és ezekből mi maradt és mi az, ami a feledés homályába került. Nagyjából minden! 

1) a volt tulaj kapcsolattartóival való kapcsolattartás

Szerettük volna, ha segítőink lesznek, de végül ez nem valósult meg. A legfőbb probléma politikai ellentétek voltak. Ugyan, mint nem politizálunk, de az öreg nagyon és mivel a nézeteivel nem értettünk száz százalékig egyet, a kapcsolat megszakadt. Meg szerintem nem vágták, hogy én semmiképp sem vártam volna el ingyen a segítségüket. De nem baj, lett más, akitől tudunk segítséget kérni. Talán jobb is így. 

2) a tervek

Szinte alig lett pár dolog úgy, ahogy akartam. Az anyagiak sok mindennek határt szabnak. Nem feltételnül rossza így a végeredmény, de azért sajnálom. 

3) ismerős ismerősének a szülei

Tavaly összefutottunk egy lánnyal, akinek a szülei is vendégház kiadással foglalkoztak. Plusz még csábítóbbnak tünt a kapcsolat attól, hogy az apuka kivitelező, az anyuka meg könyvelő. Sajnos a találkozásnál kiderült, hogy nem lettünk egymásnak teremtve. Illetve az apukával még nem lett volna bajom, de az anyuka nem volt szimpatikus. 

Ha még eszembejut valami folytatom. 

Az a baj, hogy nagyon elbatytam az ajtókat és ez nem hagy nyugodni. Habár megígérték, hogy meg lesz csinálva addig, amíg nem látom, hogy tényleg, nem hiszem el, hogy lehetséges. Persze nem értek hozzá. Ha értenék, akkor lehet, nem aggódnék, de így laikusként nem látom, hogy lehet majd megoldani és kivajívatni ezeket a hibákat. Csak a bontást tudom elképzelni, ami egyrészt hatalmas meló, másrészt pedig iradtlanul sok pénz. Azok után, hogy mennyi lett ráköltve, hogy jó legyen... nem is tudom, hogy fogalmzzam, de szerintem ebből mindenki szűri a lényeget további feszegetés nélkül.

Valószínű ez miatt a hiba miatt is vannak továbbra is kétségeim az egésszel kapcsolatban. Ha nem lehet az ajtókat csak hatalmas költségek árán megcsináltatni, akkor már tényleg túlfutottunk az ésszerű kiadásokon, valamint még egy évet veszítettünk a nyereségességig... már ha ez eljön valaha.

Nagyon sokat idegeskedek ezen a házon. Jó volt megcsinálni, de így, hogy elbasztam, tulképp, az a pillanatnyi jó érzés már megszünt. Az egészet egy failureként élem meg és ez így nem jó.

Megyünk haza holnap megnézni a kertet, ami már nagyjából elkészült, de nem várom. Várnom kéne, de nem megy. Persze lehet ez azért is, mert épp rosszkor jön ez a hazaút. El vagyok havazva a munkáva, kezdenek a fejem felett összecsapni a hullámok, de...azok a k... ajtók! Az ember hoz egy rossz döntést és kész. vége. Minden, ami jó lehetett volna, szertefoszlik. A múltkor is felriadtam az éjszaka közepén és nem tudtam visszaaludni. Borzalmas ez az egész így.

Amúgy igen, értem én, hogy ha valami megjavítható, akkor kár aggódni érte, ha meg nem javítható meg, akkor meg pláne. De basszus!!!! Hogy felejtsem el, hogy ez valószínű egy hatalmas összeg lesz kijavítani???? Oké, hogy van rá pénz, vagy legalábbis nem akkor para összeszedni, de én akkor sem tudom túltenni magam azon, hogy az én hülyeségem miatt dobjuk ki ezt a pénzt az ablakon. Én nem tudom ezt úgy megélni, hogy elkövettem egy hibát, ez is a befektetés, a tanulás része. Nekem ez nagy stressz. Nagyon nagy. És nem tudom, hogy tényleg megéri majd ez az egész ezt a sok idegeskedést.

Én nem vagyok vállalkozó és nem szeretek kockáztatni. Nekem ez a pénz sok, akármennyi idő alatt is hoztuk össze. Én nem látom úgy, hogy csak két év megint lehet ennyink. Én úgy látom, hogy ki tudja, hogy ez az összeg mikor lesz megint a kezünkben, és ha lesz is vajon legalább ennyi meglesz e, vagy csak kevesebb? Tudom, hogy nem így kéne felfognom, de nem megy másként. Én ahhoz, hogy ezt másként lássam gyáva vagyok. Én a biztonságot szeretem. Ha az nincs meg, akkor nem érzem jól magam.

És ezzel a házzal kapcsolatban nem érzem jól magam.

Persze most már menni kell és csinálni, és ezt azért is írtam le, hogy ha esetleg bejön majd mégis és megtérül a beforditott idő, pénz és főleg idegeskedés, lássam, hogy mégsem nekem volt/lett igazam. Persze ez még rengeteg idő. Évek.

De a kérdés még mindig az: hogy vonjam meg a vállam azzal, hogy elbasztam, ez van, majd kijavítjuk a hibát és folytatunk mindent a terv szerint? A pluszköltséget meg leszarom, tanulópénz, része a kiadásnak?????

Én ezt nem tudom egy játékként felfogni, ahol a pénz nem számít. És majd lesz, ahogy lesz.

Elkezdődtek a kerti munkálatok. Nagyon rossz, hogy nem lehetek ott és felügyelhetem személyesen, hogy mi is történik. Csak remélni tudom, hogy a srác, aki csinálja, azért küld majd fényképeket. 

A hét elején beszéltem vele, akkor még minden rendben volt. Holnap majd megint felhívom. 

Ami viszont idegesít, az a falusi élet. Alapvetően szerintem nem lenne baj senkivel és semmivel, ha nem lenne egy arc az utcában (ami tulképp ennyi az egész falu), aki mindenbe beleüti az orrát. Tudom, tudom, hogy ilyen mindenhol van, ha egy ilyen pici közösségről van szó, de sajnos ez az ürge még sunyi is. Látszik rajta, hogy rosszindulatú és most már nagyon ott van a ház körül folyamatosan. A kertész is mondta, hogy az első volt, hogy odament és bemutatkozott. Én ezt nem szeretem... oké, annak örülök, hogy azért figyelnek a házra, de annak nem, hogy ennyire. Mi lesz ha vendégek fognak oda menni? Mindegyiknek külön bemutatkozik majd és elmondja a "státuszát"? 

Leginkább attól félek, ha nem úgy csinálom a dolgaimat, ahogy neki tetszik, akkor csak azért is belém fog kötni. Bár megpróbálok majd nem okot adni rá, meg leginkább felületet, azért parázok rendesen, hogy hol fog keresztbe tenni. Mert ha akar simán fog tudni. Ő van hazai terepen, nem én. :-/

Leírhatatlan érzés besétálni egy kész házba, ami 1 hónapja még atomjaira szét volt szedve és aminek a leendő kinézetéről csak a fejemben volt valami kép. Hiába voltak még az utolsó pillanatban is idegeskedések és problémák, a végeredmény tényleg mindenért kárpótolja az embert. Azt, amikor egyedül vagy a saját házadban, ami frissen van festve, csempézve, ahol előszőr világítanak a lámpák, és aminek az ablakát előszőr suvickolod, nem lehet csak szavakkal elmondani. Az egy dolog, hogy elmesélem, mi mindent idegeskedtem végig a megfelelő ember megkeresésétől, a munka összehangolásán át az anyagbeszerzésig, Ez önmagában nem adja át azt, ami ilyenkor az emberen keresztül megy. Nagyon rossz érzés volt, hogy most egy darabig nem megyek. Hogy úgy kell bezárnom az ajtót, hogy most jó két hónapig nem fogom látni. Rossz volt otthagyni és nem értem, hogy miért volt olyan érzés benne mint, amikor kiköltözünk egy helyről és utoljára csukjuk be az ajtót magunk mögött. Hisz én ide még vissza fogok jönni. Még rengeteg meló lesz vele. Már ősszel fogják a felügyeletünk nélkül folytatni a munkát, de tavasszal is lesz még rajta rengeteg feladat. Szóval nem értem, de mindenesetre egyszerre volt jó és rossz együtt. 

Mindesetre adrenalinnal rendesen ellátott. Már alig várom egyrészt a következő lépést ezzel a házzal kapcsolatban, de még jobban a következő házat. Legszívesebben most azonnal neki esnék egy másiknak. Az biztos, hogy én átalakítani akarok.... újat építeni annyira nem. Felújítani. Ezt nekem találták ki. :)

Azt hittem menten felrobbannok, amikor tudatosult bennem, hogy az ajtók nem illeszkednek. Eredetileg úgy volt, hogy kicserélem az összes beltéri ajtót is, de a burkoló/mindenes lebeszélt róla, mondván minek? Jók még ezek. Az volt a legnagyobb baj, hogy akkorra a az ajtók már levoltak szedve, mert a bontáskor lekerültek és nem lettek visszatéve. Én meg nem gondoltam arra, hogy visszakéne tenni és meg kéne nézni, hogy tényleg jók e. A srác mondta, hogy jó lesz ez, csak az üvegket cseréljük ki fára. Belementem.... 

...hát remegtem az idegességtől, mikor a végén próbáltam becsukni őket és 4-ből 3 nem záródik. Iletve kettő nem záródik a harmadiknak meg a tetején van egy jó nagy hézag, de persze nem egyenesen, hanem ferdén, hogy igazán csúnya legyen. 

Nem igazán nyugodtam meg, hogy meg lesz tényleg csinálva. Nekem megcsinálhatatlannak tűnik.... nagyon bánom, hogy nem cseréltem ki a beltéri ajtókat. 

Szó szerintem remegtem az idegtől és még a fejem is megfájdult, mikor rájöttem, hogy mekkora egy hatalmas f... voltam. 

A második utolsó nap is jól kezdődött. Felvonultak a villanyszerelők, meg jött a vizes, aztán meg a szomszéd, hogy ma egész nap áramszünet lesz, mert fát vágnak, meg oszlopokat karbantartanak a faluban. 

Nem kaptam agybajt egyáltalán. Remélem visszajön az áram még időben és mindenki betudja fejezni a munkáját!

Azért ez nem olyan egyszerű. Mert az csak egy dolog, hogy ma kész lesz. De nem számoltunk azzal, hogy

• a konyhabútor sérült lesz... na nem nagyon, szal nem érdekel,
  
  
• de az már igen, hogy nem jó elemet kaptam, úgyhogy azzal vissza kellett kocognom Zalaegerszegre, míg az asztalosok illesztegették össze a többi elemet. Szerencsére volt raktáron olyan elem, ami nekem kellett és minden kekec nélkül visszavették azt, amire nem volt szükség,
  
  
• a lámpák közül egyből hiányozni fog valami cucc, amivel a plafonra lehetne erősíteni. Hát ez miatt már nem mentem fel Pestre, megkértem a villanyszerelőket, hogy legyenek olyan kedvesek és mahinátorozzák meg. Megmahinátorozták,
  
  
• de a csúcspont este volt, amikor kiderült, hogy a sütő, amit használtan vettem mégsem jó. Lecsapja az áramot. Vehetek egy másikat. Állítólag a villanyszerelő tud valami vadiújat nagyon olcsón. Holnap hozza.

De most már remélem ez tényleg az utsó nap lesz.

A héten már végzünk mindennel. Holnap elszámolok a burkolóval, nagyon izgulok, hogy tényleg ne számoljon többet, mert nem szívesen veszteném el. Szükségem lenne rá hosszabb távon is. 

Aztán szerdán jön a vizes, meg a villanyszerelő és befejezik a munkájuk látványos részét. 

Sajnos a zuhanyfal nem lesz meg, és úgy néz ki valami nem fog stimmelni a küszöbbel sem a két szobánál, de ha egy kis szerencsém van, még talán ezt is megtudom időben oldani. 

Mindenesetre már nagyon izgulok, hogy tényleg mindennel végezzünk. 

Beszéltem a kőműves/burkoló/mindenesemmel, aki azt mondta, hogy ez miatt felesleges aggódni, rá lehet ereszteni a csempére a szekrényket. Úgyhogy ezen nem pörgök tovább. 

A fürdő viszont sajnos így marad. :(

Miért is jó korán kelni? Mert ilyenkor ráérek agyalni, ami nekem ahhoz kell, hogy döntést hozzak. Szóval ha kiderül, hogy tényleg nem fér el a szekrény, akkor visszaviszem azokat a boltba és veszek helyette polcokat.

Hajnali négy óta pörgök, mert eszembe jutott valami. Már mikor a csempe felkerült a konyhában, már akkor feltűnt, de nem szóltam. Én marha! Újabb tanulság: mindent, még a leghülyébb dolgot is tessék megkérdezni azonnal!!!!! Hallgassunk a megérzéseinkre!

A lényeg, hogy a mi belmagassagunk jóval az átlag alatt van. Pont ezért figyelni kell 1-2 dologra, ami más háznál természetes, de itt pont ez miatt nem. Az egyik ilyen a konyha. Lesz ugye szekrény alul/felul. Fel lett csempézve a szokásos magasságba, de most nézem, hogy ez túl magas. Nem fog elférni a felső szekrény. Az egyik biztos nem... mindenképp rá fog lógni a csempére. Most totál kész vagyok. Vagy egy sor csempét tuti le kell verni.

Hogy erre senki sem figyelt! 

Főleg magamra vagyok mérges, mert abban a pillanatban eszembe jutott, hogy megláttam a konyhában a csempét. MIÉRT NEM SZÓLTAM AZONNAL??????

Ráadásul a vezetékek is magasabban vannak, tehát az így is, úgy is szívás lesz. De, hogy a felsőszekrény nem fog elférni az is tuti biztos. 

A felújítás jól halad. Pár nap csúszás van benne és sajnos anyagilag is lesz, de ezt még nem volt energiám kiszámolni. Bár nem ártana, mert már a kertésznek is kéne mondani egy időpontot, de ez annak a függvénye, hogy mennyibe is fog fájni az elmúlt hónap. 

Mik történtek az elmúlt napokban?

1) Szombaton történt, hogy az ajtóról kiderült, jobbos és nem balos, mint az eredeti volt. (vagy fordíta, de ez nem lényeg... igazából soha nem tudom). Ami miatt ez fontos, mert a villanyszerelővel meg megállapodtunk a kapcsolók helyében, ami persze az ajtó nyitáshoz igazodik. Persze mind erre festés és ajtóbeillesztés után derült fény. Előszőr besokkoltam. A hír hallatára előttem súlyos tízezrek kezdtek el peregni, aminek nyomására automatikusan azt mondtam a villanyszerelőnek, hogy így marad. Majd felhívtam az ajtóbeszerelőmet (kőműves/burkoló/mindenes), akinek mondtam, hogy nem tetszik ez a dolog, majd mondta, hogy várjak. Aztán vártam, de mivel ideges voltam elkezdett pörögni az agyam, ami nálam tök normális. Stressz alatt nem szeretek döntést hozni. Sőt! Nyugi alatt sem szeretek döntést hozni. Nekem ehhez idő kell. Meg kell hallgatnom mi történt, majd el kell gondolkodnom rajta. Ez alatt merülnek fel bennem a kérdések, amiket ilyenkor megkérdezek és utána megint gondolkodok. Most ugyanez történt. Automatikusan közöltem a villanyszerelővel, hogy nem kell, így marad. Majd jól felidegesítettem magam, hogy biztos bunkó voltam a kőművessel, majd elgondolkodtam és rájöttem, hogy tényleg! Megkérdezhettem volna, hogy mégis ez mennyibe kerülne? Úgyhogy hívtam a villanyszerelőt, aki mondott egy amúgy tök nevetséges összeget, amire automatikusan igent mondhattam volna, de persze nem tettem, mert továbbra is kretén vagyok, amin megint felhúztam magam és pörögtem rajta vagy jó pár órát tönkre téve a délelőttömet. Aztán döntésre jutottam, de közben már persze hívott a kőműves, hogy ez az ő sara és természetesen kifizeti, szóval pár óra után, végiggondolva az eseményeket felhívtam bocsánatot kérni, meg mondani, hogy nem kell kifizetnie, csak azt a részt csinálja meg ingyen és bérmentve, ami a bontás miatt keletkezik. De megnyugtatott, hogy nincs gáz, nem az én hibám, az ő hibája, ne pörögjek a történteken. 

Úgyhogy valahol megnyugodtam. 

2) Ma mustrán voltam megint, no meg azért is le kellett mennem, mert elfogyott a járólap a fürdőbe és hol máshol lehet ezt beszerezni, mint Pesten (vagy legalábbis környékén). Logisztika... ugye. Na, de a lényeg, hogy már egész egyben van és pofásodik a házikó, de a fürdőben a falat nem úgy csinálták meg mint kértem. Én szerintem egyértelmű volt a rajz, a burkoló szerint nem. Éppen ezért fel is hívott tegnap, de sikeresen elbeszéltünk egymás mellett, aminek az eredménye nem az lett mint, amit szerettem volna. Hurrá! A csík pont annyival van lentebb mint a csík magassága. Tehát ott kéne lennie az eljának, ahol most a teteje van. Nem szép. Nincs szinkronban a WC-vel és különben is. Zavarja a szememet. Egy nem vájt szeműnek nem tűnik fel, de nekem igen. Én az ilyenre már érzékenyebb vagyok. 

Hát majd meglátjuk, hogy lehet e csinálni ezzel valamit. Mindenesetre a burkoló/kőműves srác már tuti agybajt kap tőlem. Állítom egy jó darabig piheni majd kifele ennek a hónapnak a fáradalmait. :D 

3) Ma az is észrevettem, hogy a fürdőben nem úgy lett a lámpa helye kialakítva, ahogy kértem. A konyhában, a zunanyzóban és a WC-ben ugyanis spot lámpát szeretnék. Ezt el is magyaráztam, meg is értette a villanyszerelő. Időközben kiderült, hogy a fürdőben és a WC-ben ez nem megvalósítható addig, amig nincs fenn gipszkarton plafon, ugyanis a jelenlegibe nem lehet belemarni a helyüket. Valami széna/szalma izé vagy mi, szóval amúgy sem jó. Úgyhogy leokéztam, hogy legyen oda is plafon. Én azt hittem, hogy egyértelműen közöltem a burkoló/kőműves/mindenesemmel, hogy zuhany és WC új plafon. Mind kiderült nem. Ő csak a zuhanyzót értette, a WC-t nem. Benne van a pakliban, hogy én voltam hülye, mert tényleg hülye vagyok. Az egy dolog, hogy a fejemben mi van, de valahogy szóban kifejezni magam nem nagyon tudom. Úgyhogy most még azt is pótolni kell, ami a festék miatt lesz pluszköltség. Jó, nem sok, de azért plusz lesz. 

Következtetés: ott kell állni a munkások felett és figyelni minden lépésüket, másként nem megy. Mindenesetre legközelebb nagyon komoly listát fogok összeállítani, hogy kitől mit és hogy várok el és ezt mindig cserélni fogom az aktuális állás szerint. 

A jó hír viszont, hogy úgy néz ki, szerdán lesz a finálé. Akkor mindenki ott lesz, aki még számít: villanyszerelő(k), vizes gyerek, meg még egy asztalost is összeszedtem, aki a konyhabútort összedobja. És ráadásul annyiért, amennyiért gondoltam, hogy megcsinálják. Juhuuu

Villanyszerelés: 328e Ft

Ma indul az újabb rohanás. Tegnap a 20. miatt pihengettem, bár elég nehezen ment. Bennem volt a mehetnék ezerrel. De semmi sem volt nyitva így a popsimon kellett maradnom nyugton. Nem volt könnyű.

A mutatvány első része az lesz, hogy fel kell szerelni a tetőcsomagtartót a kocsira, mert a zuhanyfalat nem fogom tudni másként bevarázsolni a kocsiba... már bánjuk, hogy nincs vonóhorgunk és/vagy egy puttonyos autónk. Ilyenkor piszok jól jönne. Pláne, hogy tuti a konyhabútor is olcsóbb lenne, de legalább nagyobb választékból lehetne válogatni. 

Mindenesetre van egy hosszú listám és ma és holnap szeretném letudni a kiválasztásukat. A továbbiakban már nem szeretnék vásárolgatással foglalkozni. 

És közben már elkezdett járni az agyam a hogyan továbbon is, mert ugye a felújítás csak az első szakasz. Egy pici része a célnak.... 

ja! Hétvégén találkoztunk a kertésszel is. Jó lenne elkezdeni már ősszel a kertet, hogy tavaszra a pázsit szép legyen. A kérdés, hogy lesz e rá keret. Én nem hiszem. 

A tegnapi nap nagyon gáz volt... vagy hát nem is tudom. A lényeg, hogy most már tényleg ott vannak a burkolók és most már vakolnak, ami azt jelenti, hogy lassan le kell rakni a csempét, járólapot. lamináltat. De anyag még sehol. Semmi. Keresgélek már egy hete, de az, ami igazán tetszene megfizethetetlen, ami meg olcsó és tetszik, arról meg kiderült, hogy nincs sehol. Már bejártam a Keszthely és Budapest összes építkezési boltját, de csak a kétségbeesés volt, megoldás sehol. 

Szombaton lementünk a házhoz, elég későn értünk le, mert dugó volt, megbeszéltük, amit kellett majd nekiindultunk. A végeredmény a következő lett: 

• a járólap a lakóhelyiségekbe Zalaegerszegből,
• a laminált a szobákba, valamint a csempe a fürdőszobába és a WC-be Nagykanizsáról,
• a szegélyléc a laminálthoz Keszthelyről,
• a járólap a WC-be és a fürdőszobába Budaörsről,
• a csempe a konyhába a csömöri Bricoból,
• a bejárati ajtó pedig Veszprémből lesz. 

Nem, nem lehetett volna egyszerűbben megoldani. :)

És hozzáteszem, hogy még a zuhanyfal is hátravan, amit meg valószínű a maglódi bauhausban fogunk megvenni.

Amúgy leszámítva, hogy vannak apróbb nehézségek, amiktől behisztizek nagyon élvezem. Már alig várom, hogy kezdjük a következő felújítást. 

Ja! Az ablakokat úgy néz ki megoldjuk ideiglenesen valamivel, ami kitart majd 2-3 évig. Remélem, hogy tényleg úgy lesz. 

Indulnak a nehézségek. 

1) a burkolók már a házban vannak, de persze még se a csempe, se a járólap nincs még kiválasztva... no comment

2) utsó pillantban jutott eszembe, hogy bejárati ajtót mindenképp cserélni kell

3) ma kiderült, hogy az egyik ablakot tuti megette a szú.... a többiről nincs infó, de ha az egyiket megette, akkor sanszos hogy a többit is. Ez viszoont nagy gáz, mert nagyon megfogja dobni a költségeket. :-/

Ereszcsatorn: done 

Hátul ugyanis nem volt és már elég csúnyán tette tönkre a tetőről lezúduló víz a falat. Talán így most mentettük, ami menthető.

A legnehezebb megszabni a határokat. Az egy dolog, hogy van elképzelés! Sok is, szuper is, viszont az áron túl sok minden mást is figyelembe kell venni: 

• - elsősorban mások fogják használni a házat, így azok fejével kell gondolkodni
• - biztonságosnak kell lennie
• - könnyen takaríthatónak, tisztán tarhatónak
• - lehetőleg minél többen férjenek el (bár megmondom őszintén, hogy mértékkel)

Ha ezeket a szempontokat nézem, máris sokminden másként fog alakulni. Ha a költségeket is hozzáveszem, hát akkor máris semmi sem marad az eredeti tervből. Az álmokat meg nem könnyű megnyesni, de a kérdés, hogy a tervben mi a legfontosabb? Mivel elsősorban üzletet szeretnénk ebből, akkor a legfontosabb a gazdaságosság. Minél hamarabb elkészüljön, minél alacsonyabb áron, úgy, hogy azért ne menjen át atomgagyiba a végeredmény, viszont annyira tetszetős legyen, hogy az emberek oda akarjanak menni. 

Kicsit elkeserít ez, meg hát nekem amúgy sem könnyű egy döntést meghozni, de előbb utóbb majd eljutok odáig, hogy ésszerüség legyen előrébb a vágyaknál. Az élet többi területén is főként ez vezérel, aztán majd lesz egyszer egy olyan is, ahol talán fordíthatok a sorrenden. Ha meg nem... hát nekem még mindig több ingatlan jutott, hogy berendezhessem, mint sokan másoknak. 

Igazából hiába írok ide bármit is, valahogy azt, ahogy érzek ez soha nem fogja vissza adni. A múlt héten végre személyesen is lent jártunk a "birtokon". Eddig ugyanis csak akkor láttuk, és akkor is csak rövid időre, amikor kinéztük magunknak. Készültek tervek, meg elképzelések arról, hogy mit is szeretnénk pontosan, de a valóság mindig más, mint a képzelet és az emlékek. 

Nagyjából amúgy minden úgy volt, ahogy hagytuk, kivéve annyit, hogy a szemetet elvitték. Szóval most abszolút egy vázzal kezdhetünk dolgozni. Elkezdtünk összerángatni szakembereket, ami többé kevésbé sikerült is, és kezd körvonalazdni egy terv. Bár ez így nagyon leegyszerüsítv hangzik. A hiszti, ami mögötte van a sorok között csak nehezen olvasható ki. Márpedig hiszti volt rendesen. Természetesen a részemről, ki máséról. Ez persze járt egy jó nagy adag veszekedéssel is, úgyhogy elmondhatom, hogy az építkezés elkezdődött.

Alapprobléma, ha az ember elkezdi kilistázni, hogy mennyi minden is kéne. Sok pici apróság, de összegezve már hatalmas meló. És ugye a sok pici sokra megy elvén a költségek szépen lassan elkezdenek az egekbe rugni. Mondjuk erről pontosabbat még nem tudunk, csak annyit, hogy bekértünk néhány árajánlatot, amiből egy már meg is érkezett. Azért, ha ijesztő is a kép kezd körvonalazódni a terv... úgy értem, egy pontosabb terv. Ezzel azért jobb lesz majd kivitelezők, munkások ajtaján kopogtatni, mert addig amig csak kb-ra mondunk dolgokat, ők sem tudnak pontosabb infóval szolgálni. Viszont muszáj emberekkel beszélni, hogy tisztában legyünk a lehetőségeinkkel. Főleg, hogy mondanak egy csomó jó ötletet, amire mi esetleg nem is gondolnánk. 

Azért sikerélmény is van. 
Sikerült elintézni azt, hogy a vízcsőről a szűkítőt levegyék, valamint találtunk egy villanyszerelőt is, akit legszívesebben csupa nagybetüvel illetnék. Ő volt az, akit kerestünk. Nagyon korrektnek tünt és értette, hogy mit és hogy akarunk. A tippeket sem úgy adta, mintha azt nekünk el akarná adni, hogy neki több melója legyen. Nem olyannak tűnt, aki azt méregette rajtunk, hogy mennyit tudna legombolni és simán emailen megtudtunk vele egyezni. Vasárnap megkaptam az árajánlatot, visszaírtam neki, hogy nekünk megfelel, vágjunk bele, de hétfőn még hívom. Mire hétfőn délután hívtam már meg is volt csinálva a munka, a többi papír részét meg a héten egyeztetjük. Megdöbbentő volt. Külföldön persze hozzá vagyok szokva valami ilyesmihez, de itthon valahogy nem számítottam erre. Nagyon bennem van a para, hogy az építőiparban semmi másról nem szól az élet csak az átverésről és, ha biztosra akarok menni, akkor szerződés hegyekben mindent lépésről lépésre egyeztetni és egyeztetni és egyeztetni. Erre rögtön az első szakember, akivel konkrétan dolgoztattunk is, egyből keresztbe húzza minden elképzelésünket. Nem mintha bánnánk. :D 

Amúgy a többiek is korrekteknek tűntek, de azért szerintem figyelni kell majd rájuk. Egy kettőnél el fog kelni egy alapos szerződés meg egy jó kis áralku, mert habár próbáltuk titkolni, hogy külföldről vagyunk, azért szerintem ráraktak jó kis hasznot az árajánlatra.

Az a pár nap, amit lent töltöttünk összességében pozitív élmény volt. Megismerkedtünk környékbeliekkel, akik befogadónak tűntek. Beszéltünk a térfigyelő kamerák egyikével (van belőlük bőven), úgyhogy a jó szomszédi (v)iszonyt is elkezdtük ápolni és persze császkáltunk kicsit a környéken, ami egyre jobban tetszik. 

Összességében viszont nem hiszem, hogy az összes álmunk megvalósul még az idén, mert az anyagi helyzetünk sok mindennek fog határt szabni. 

Az a baj, hogy ha az ember nem tud azonnal cselekedni, akkor a lelkesedés lelankad. Hiába a nagy tervek, ha a távolság megköti az ember kezét. Ahhoz, hogy érdemben munkát lehessen végezni, rengeteg idő kell. Otthon töltött idő. De amíg a munka, a kereseti forrás ideköt minket addig sajnos sokminden nem kivitelezhető. 

Mostani gond, hogy szakembereket kéne szerezni. Olyanokat, akik rendesen elvégzik a dolgukat és megcsinálják a rájuk bízott munkát. Tetszik, nem tetszik én nem bízom az emberekben. Pláne a magyarokban, akik lehet, hogy ha akarnak jól tudnak dolgozni, de sajnos az én megfigyelésem az, hogy szinte soha nem akarnak. Amit akarnak az a sok pénz, de azonnal. Hogy ezért cserébe adni kéne valamit, azzal már nem törődnek. Bizalom nélkül viszont nehéz. Pedig abban sem bízom, hogy az orrukra kössem külföldön élek. Ez egy újabb lehetőség az átverésre. Plusz ezt ugye, még inkább azzal párosítják, hogy akkor tuti van pénz, azt meg akkor ki kell hajtani a kedves delikvensből.  

A másik gondom, hogy ha egy szakember nőt lát, akkor hajlamos azt hülyére venni. Mert hát nő.. mit ért hozzá? És tényleg! Én tuti nem értek ezekhez a dolgokhoz.  Mivel pedig nekem fixa ideám, hogy át akarnak verni eleve és így is állok hozzá, tuti be is vonzom. Jó szakembert találni idő. Idő, hogy az ember felhajtsa őket, majd találkozzon velük személyesen, megmutassa mit akar, lemeózza az illetőt, bekérje az árajánlatot. Legalább 3 embert meg kell nézni. Nincs eldöntve, hogy egy kivitelezővel kéne dolgozni, aki tuti jóval drágább, vagy több szakemberrel. Villanyszerelő, kőműves és isten tudja, hogy mi még. 

A férjemmel meg összevesztem. Ma így kezdtük a napot... ilyen még soha nem volt.
De most derült ki, hogy az eredeti terv, miszerint otthon leszünk sokat, egész hónapot, tulajdonképpen nagyon nem így van. Én úgy terveztem, hogy akkor a januárt erre szánjuk. Vegyítjük szabadsággal, otthon dolgozással. De úgy látszik nem értettük meg egymást. Igaz már ott sem értettük meg egymást, hogy annak van e értelme, hogy belevágunk egy ilyen dologba úgy, hogy csak nehezen tudjuk menedzselni. Mindegy most tisztáztuk, hogy amikor én felhozom az ellenérveimet, vagy pontosabban végig vinnék egy gondolat menetet arról, hogy milyen nehézségekkel kell számolni, az nem arról szól, hogy pánikolok, hanem arról, hogy megnézem, hogy a mérleg két végében mi is van pontosan. Mikkel kell számolni és így érdemes e bevállalni a kockázatot. Mert számomra a dolgok nem csak úgy megoldódnak majd egyszercsak. Viszont számára a dolgok sokkal egyszerübben működnek. Mikor megkérdeztem, hogy ő mégis, hogy képzelte el a dolgokat, akkor annyit mondott, hogy majd találunk valakit. Pont. Az, hogy az illetőt, hogy találjuk meg, mikor arról már nem szóltak gondolatok. Már pedig önmagában a "majd találunk valakit", nem elég. 

Úgyhogy most mentem, ami menthető. Talán a rövid idő alatt is sikerült összehozni valamit, bár a két ünnep közötti időszak, valamint január első fele, abszolút halott.