A mi projektünk

Az átírásnál tényleg gondok vannak. Az ügyvédünk felhívta a földhivatalt és mondták, hogy a névváltozást, még a nőnek kellett volna bejelentenie, amit persze nem tett meg. Az ügyintéző ugyan utána tudna nézni név és cím alapján, hogy ugyanarról a személyről van e szó, de mivel külföldi állampolgárról, így nem tudja. Kiváncsi leszek, hogy fogjuk ezt lejátszani! Mindenesetre csak azt remélem, hogy a villanyórához sem lesz szükség tulajdoni lapra, hanem elegendő lesz a szerződés, mert nem örülnék neki, ha hetekig, hónapokig az eladó hanyagsága miatt állna a projekt. A röhej az egészben, hogy azon tudtak nyavajogni, hogy nehogy már kifizessék a volt bérlőjüktől származó adósságokat... vagy, hogy valahogy ránk kenjék, de arra már tettek nagy ívben, hogy esetleg ezeket az "apróságokat" is elintézzék. 

Elkészültek az első tervek! Íme: 

Fürdőszoba még nincs... azt nagyon nehéznek tűnik. Félek belekezdeni. 

Már rég írtam. De nem azért, mert nem történt semmi. Az elmúlt pár hétben is volt ez meg az rendesen. 

Előszőr is, kb másfél hete kiderült, hogy új út épül. Ez jó hír is lehetne, én mégis aggódom, mert a bevezetés a régi útra pont a mi településünknél lesz. Ha minden igaz az építkezést jövőre kezdik el... illetve a vannak szakaszok, ahol már elkezdték, de hozzánk majd csak 2 (-3?) év múlva fog az út eljutni. 

A másik, hogy végre átirattuk a vízórát. Kiderült az is, hogy tényleg a bérlővel voltak gondok. Se a vizet, se az áramot nem fizette. És még az eladó (vagy az ügyvédje) volt felháborodva, hogy nem akartuk úgy megírni a szerződést, hogy mindent átvállalunk. Hahah... most látszik, mennyire mocsok egy bagázs... soha nem bízz magyarban! Szomorú, de ez van. 
Elméletileg nem lesz belőle bajunk, mert mikor átvettük az órát anyu aláírt egy nyilatkozatot, ami arról szólt, hogy nem vállalunk felelősséget az előző ügyfél által okozott károkért. 
Nagyon remélem, hogy nem fognak a nyakunkba varrni semmit a későbbiekben.
És persze vízórát is kell cserélni jövőre. Ami nem tom, hogy egyszerű lesz e vagy sem, mert valami szűkítőről beszéltek, amit kifejezetten a bérlő miatt szereltek fel az órához, hogy csak csöpögjön a víz és ne follyon. 
Mindegy, ez miatt majd aggódom behatóbban, ha odaérünk, hogy vízórát cserélünk. 

Aztán van egy olyan is, hogy névdilemma. Mint kiderült a volt tulajdonos elvált. A kapcsolattartói (akikkel anyu tegnap találkozott) felhívták a figyelmünket rá, hogy mostanában vált el, ami után, persze, felvette a lánykori nevét. Ez csak azért érdekes, mert a tulajdoni lap még a férjezett nevére szól, mi viszont a szerződésben a legvégén már a lánykori nevén írtuk alá a papírokat. Ez legfőképp a fölhivatalnál lesz érdekes. Erről eszembe jutott persze az is, hogy tényleg nem kaptuk még meg, hogy átírták volna a papírokat, pedig legrosszabb esetben 30 nap és azon már túl vagyunk. Úgyhogy hívtuk az ügyvédünket, aki megerősített arról, hogy eredetileg tényleg a férjezett név szerepelt a papírokon, de aztán végül a lánykori maradt. A dühítő az egészben, hogy a kapcsolattartó állítólag többször is szólt, hogy ez így nem lesz jó, de az információ hozzánk már nem jutott el. Hogy kinek szólt amúgy, arról fogalmunk sincs. 

A kapcsolattartók amúgy rendesek. Bár eredetileg nem annak tüntek, viszont tegnap anyunak nagyon sokat segítettek és szinte az egész napot együtt töltötték. Jó lenne velük megtartani a kapcsolatot, mert szükségünk lesz ott segítőkre és ráadásul megbízhatókra. Ismeretlenül megbízhatót viszont nagyon nehéz találni. Úgyhogy ha minden jól megy, akkor mindenképp felkeressük őket is januárban. 

Adó... mert, hogy fizetni kell. És nem is keveset. Ez is kisebb sokként ért. Oké, adóra számítottam, de arra nem, hogy több tízezer lesz. Mindegy, kaptunk egy tippet ezzel kapcsolatban is. A tervrajz állítólag nagyobb házra szól, mint ami valójában be van jelentve. Úgyhogy ha továbbra is ragaszkodunk ahhoz, ami volt, akkor spórolhatunk pár ezret. 

Apropó tervrajz. Meglett ez is. Az önkormányzattól sikerült beszerezni. Rendesek voltak, mert egyből utána néztek és ki is adták minden cécó nélkül. Ezek pozitív dolgok és nagyon örülök neki. 

Valamint elkezdtem tervezgetni is... mármint nem csak a fejemben, hanem megpróbálom valahogy képileg is kivitelezni, hogy mit is szeretnék. Találtunk egy programot is a gépre, valamint elkezdtem rajzolni is. Mivel sok gyakorlatom nincs ezügyben nem valami könnyű egyik sem, de azért talán haladok. Igaz most már teljesen össze vagyok zavarodva. Túl sok ötlet van, túl sok szín kavarog a fejemben, úgyhogy nagoyn jó lenne már letisztultan látni ezeket a dolgokat. Mire megyünk haza kész terveket szeretnék, hogy legyen mivel "házalni" a kivitelezőknél. 

Ha lesz valami konkrét mindenképp postolom. 

Igaz már a múlt héten, csak még nem volt időm írni róla, de megvettem az első dekor elemet a házba! Amolyan meglátni is megszeretni darab. Íme: 

Szerintem tökéletes darab! A hálószobában lesz, de összességében is passzol az egész elképzeléshez. Úgy döntöttem szerencsét fog hozni, bár meg kellett kicsit küzdenem érte, mert az eredeti D betü törött volt. Ki kellett cseréltetnem, de sikerült és nagyon boldog vagyok! 

Kitettem a polcra a nappaliban. Ha rámtör a kétség (ami azért néha, néha előfordul) elég csak ránéznem. Elég erősen motíváló darab! :)

Ebben az egész projekben nem is a különböző eljárások a legnehezebbek, hanem a döntéshozás. Mi, hogy legyen? Meddig menjünk el bizonyos dolgokban? Mennyit szánjunk rá?

Az, hogy csúszik az adásvétel, vagy a birtokbavétel... vagy, hogy nem sikerült leolvasni az átadáskor a vízórát, csak apróságok. Akadályok, de olyanok, amik leküzdhetők. Stratégiai szempontból nem lényegesek. Per pillanat csúszást sem okoznak, mert határidő sincs.

Az viszont, hogy elhatározásra jussunk végre abban, hogy mit is szeretnénk nagyon nehéz. Sok vitával jár és rengeteg bizonytalansággal. A legnagyobb problémám azzal van, amikor ismerős mondja: "ah, ha nem is jön össze, veszíteni nem fogtok, és különben is jó lesz, majd néha lemenni kicsit pihenni." Oké... végülis jól hangzik, de én nem ezt akarom. Én nem nem akarok veszíteni, én nyerni akarok. Nem azért akarok végig csinálni mindenféle küzdelmeket, hogy a végén ne veszítsek. Nekem ez nem elég jó. Ha csak nem veszíteni akarnék, akkor egyszerüen fognám a pénzem és a bankba tenném. Vagy a párnám alá.

Igen, tudom, akkor meg minek pampogok? Minden befektetés, minden vállalkozás kockázattal jár. Ha az ember nagyobbat akar kanyarítani, akkor nagyobbat is kell kockáztatni. De nem tudom, hogy a mi kockázatunk tényleg mennyire nagy és mekkora arányban van e a befektetett tőkével és idővel és idegeskedéssel?
Iszonyat a bizonytalanért küzdeni. Valami olyanért, amiből lehet jó, de nem biztos, hogy lesz. Bevállalni valamit, amihez néha (vagy talán sokszor) úgy érzem kicsik vagyunk. Kicsik tapasztalatban, kicsik anyagilag, kicsik úgy általában. Soha nem csináltunk ilyet. Ilyenkor olyan szívesen beszélgetnék olyanokkal, akik már megcsináltak valamit, amiben sikeresek, ami jól sült el, hogy ők hogy kezdték? Ők miket éreztek? Miket kockáztattak? Hogy hozták a döntéseket? Mire alapozták azokat? Hányszor hoztak rossz döntést és az mennyire keserítette el őket? Mit gondoltak akkor, ha valami balul sült el. Mivel bíztatták magukat nap, mint nap, hogy csak azért is csinálni kell? 

De közben nem tudom, hogy ha lenne egy jövőbelátó gömböm, belenéznék e? 
Azt hiszem nem... azért nem jó azt tudni, hogy mit hoz a jövő. 

Ugyan a ház még nincs birtokba véve (remélhetőleg erre csütörtökön fog sor kerülni), de már gondolkodunk, hogy miként is oldjuk meg a dolgainkat. A felújításra mindenképpen haza kell mennünk viszont ez nem is olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik.

Az egyik legnagyobb fejtörést az itteni lakás okozza. Ha még nem említettem volna, külföldön élünk és erre a lakásra rendesen fizetni kell a hitelt. Ha üresen áll, az nem jó. Gondoltuk, hogy kiadjuk, de akkor meg, ha vissza kell jönnünk, lesz nehéz megoldani a szállást. 
Gondoltunk arra, hogy kiveszünk egy szobát ideiglenesen, de igazából, amennyibe manapság kerülnek, nem éri meg. Akkor már inkább ezt a lakást zárjuk le, mégiscsak jobb lenne a sajátba visszajönni.

Viszont a probléma még mindig nincs megoldva. Nem nagyon szeretnénk csak úgy lezárni, jó lenne, ha legalább egy kis részét kitermelné a kölcsönnek. Nem kis pénz az, könnyebb lenne. Pláne így, hogy csak üresen áll.

Szóval másik megoldásként felmerült, hogy kiadjuk holiday apartmannak. 

Persze ez sem könnyű. Felvet egy rakás kérdést és problémát. Elsőként a kulcs átadás, átvételét, meg a takarítást. Megbízható ember kell, és persze ingyen sem várhatjuk el. Ki legyen az, és mennyi lenne a reális összeg egy ilyen feladatért?
A következő kérdés, hogy mégis mennyit kérhetünk érte? A lakás egy drága, turisztikai szempontból nagyon is látogatott városban van, ahol a hotelek nagyon drágák, viszont nem központi helyen. Sőt! Kifejezetten olyan környéken, amit nem mondhatunk jónak. Legalábbis magyar szemnek nem éppen megszokott. Vajon így is sikerülne kiadni? 

Reméljük a legjobbakat. 

Mindenesetre ez tűnik a legjobb megoldásnak. 

 Addig is amíg várakozunk a birtokbavételre, a kis házunk körül leírom, hogy miből is áll a lakásvásárlás menete: 

További információt ide kattintva találhatsz. 
 

Az az érdekes, hogy ha az ember elkezd foglalkozni valamivel, akkor valahogy mindig olyan dolgokkal találkozik, amik a hasznára lehetnek. Mióta mi is belefogtunk ebbe a projektbe, azóta elég sok érdekes információhoz jutottunk. A legérdekesebb tegnap este történt. Pont a napokban beszélgettünk arról, hogy hát jó lenne minél több olyan emberrel beszélni, akik már foglalkoznak vendégház kiadással, meg az is felemerült, hogy egy könyvelő is kéne, hogy 1-2 dolgot tisztázzunk. 

Erre tegnap este találkoztunk egy lánnyal, egy ismerősön keresztül (teljesen más esemény kapcsán) és kiderült, hogy a szülei már évek óta adnak ki házakat (ugyanis több is van nekik), valamint az anyukájának könyvelő irodája van. Szegény bombáztuk kérdésekkel, de végül javasolta, hogy inkább a szüleit kérdezzük. Mikor felvettem a kapcsolatot velük még pluszban az is kiderült, hogy az apukája pedig építkezési vállalkozó, úgyhogy nem lehetetlen, hogy egyszerre nem csak egy, de jóval több legyet fogunk ütni egy csapásra! :) 

Juhúúúúú!!!!! Már látszik a fény az alagút végén! Úgy néz ki, célegyenesben vagyunk! Már alig vártam! A szerződés az eladó részéről aláírva és már a pénzeket is átultaltam. Most már csak anyunak kell aláírnia a nevünkben, majd jöhet az átadás-átvétel. 

 Pénteken jelentkezett az ügyvéd és elküldte az ixedszerre módosított szerződést. Ebbe már az eladó ügyvédje által javasoltan vannak a módosítások, szóval remélem nem lesz további probléma belőle, bár már nem merném a nyakam tenni rá. 

 Még nem írtam a terveinkről, úgyhogy gondoltam ez most megfelelő alkalom. Túl sok minden úgysem történik. Az ügynök szabadságon, az ügyvédünk sem jelentkezik... most már kivárom a jövőhetet. Hátha az ingatlanos ürge addigra visszatér munkába. 

• Szerződést megkötni
• Átvenni a házat
• Berakatni villanyórát
• Visszakötni a vizet a rendszerre
• Megcsinálni az alap átalakításokat (festés, tapétázás, hálószobákban laminált padló, fürdőszoba, konyha bútor
• Készíteni weboldalt
• Webes és egyéb marketing
• és még sor egyéb, amiről még tudomásunk sincs, hogy kéne

Csak belegondoltam, hogy eredetileg úgy írtuk meg az áralku szerződést, hogy sikeres megegyezés esetén legkésőbb augusztus 22-én megkötjük az adás vételi szerződést. Ennek már 28 napja, tehát a csúszás per pillanat ennyi. Mondjuk nagyon nem sietünk, most már nincs hova. Bár azért nem ártana az áramot minél hamarabb elkezdeni, mert ahogy elfigyelem a magyar szolgáltatókat és pláne, amit hallottam az E.ON-ról, valószínű az sem két napos procedúra lesz. És ugye arról még nem beszéltünk, hogy még mindig nem tudjuk van e vízóra vagy nincs. Ha nincs, az extra móka lesz. 

A szerződésben talán megegyeztünk, mi legalábbis itt hagytuk abba múlt hét pénteken. Megérkezett a javaslat az eladó ügyvédjétől és azon belül úgy döntöttünk, hogy elfogadjuk a másodikat. A mi ügyvédünk viszont pénteken szabadságon volt, amiről elfelejtett tájékoztatni minket. Persze a magánügye, hogy mikor megy szabira, csak úgy, hogy mondtam neki péntekig az ügynök tető alá akarja hozni a dolgokat, mert hétfőtől (azaz mától) szabin lesz, így csak mellékesen megjegyezhette volna, hogy akkor még kevesebb időnk van, hisz Ő meg már pénteken nem lesz. 

Mindegy, ezek aprócska nüánszok. Nem akadok fenn rajta, mert felesleges. 

Végre sikerült beszélni az ügyvéddel egy alapos elnézés kérés után. Megértem, hogy elfoglalt, de nagyon remélem, hogy ma már összehozza a szerződést, hogy végre a hét végéit tető alá hozzuk. Elég unalmas már ez a várakozás és huzavona. Megígérte, hogy még a délelőtt folyamán megírja a módosítást és elküldi. Drukk, hogy így legyen.

 Nagyon durva! Elméletileg egy 2 napos procedúrának kellett volna lennie az adásvételi szerződés megírásának és aláírásának és most már nagyjából egy hónapja húzódik az ügy. Múlt héten és ma is többször próbáltam hívni az ügyvédünket, de nem veszi fel a telefont. Az ügynökkel beszéltem, aki mondta, hogy nála jelentkezett egy rövid email erejéig, de ennyi. Nem lesz ez így jó. Az ügynök is jelezte, hogy jövőhéttől szabadságon lesz és addigra szeretnék tető alá hozni a szerződést, ami a mi szándékunk is, de így nem tudom, hogy fogunk előrébb jutni. Most már bánom, hogy le akartuk spórolni a konzulátus előtt történő aláírás maceráját és költségét. Már rég túl lennénk az egészen, ha nem szórakozunk ismerős ügyvéddel, hanem elfogadjuk azt, akit az eladó mondott volna. Mindegy, tanultunk belőle, legközelebb nem így csináljuk. 

 Pontosabban továbbra is csak a várakozás. Naív dolog volt azt hinni, hogy majd hazamegyünk és 2 hét alatt elintézünk szerződéskötést, átadást-átvételt, sőt! Még a kertet is! Ma hajnalban érkeztünk vissza, és még szerződés sincs. Szavakon lovagolunk... 

Miután vagy jó 3 évig sikerült viszonylag folyamatosan kiadni kis lakásunkat, így az már eltartotta önmagát. Közben már el kellett kezdeni gondolkodni azon, hogy mi legyen a sorsa. Eredetileg is úgy terveztem, hogy én ezt a lakást 5 évre veszem, de addig szigorúan megtartom (főleg az adószabályok miatt) és utána meglátom, hogyan tovább. Mivel továbbra is külföldön éltünk és már itt is elkezdtünk nézelődni, rájöttünk, hogy vannak itt is különféle állami programok, amik segítik az ingatlan vásárlást. Feliratkoztunk különböző listákra és elkezdtünk nézelődni. Találtunk is néhány lakást, ami tetszett, de a program, aminek a segítségével meg lehetett volna venni, nem tűnt túl kedvezőnek. Már már le is mondtunk arról, hogy nekünk valaha a ködös Albionban lesz lakásunk, amikor jött egy kedvező ajánlat. Tetszett a lakás, tetszett az ára... a környék ugyan nem egy életbiztosítás, de igazából nem azért terveztük megvenni a lakást, hogy itt fészket rakjunk, hanem azért, hogy majd kiadjuk és gyűjtse nekünk a pénzt. Ideiglenesen persze mindenképp úgy terveztük beköltözünk, de tényleg csak 1-2 évre. Szerencsére már a nézelődés kezdetén meghirdettük a kis lakást Magyarországon, és a dolgok annyira szerencsésen jöttek ki, hogy recesszió ide, recesszió oda, pont akkor jelentkezett egy vevő, amikor mi az új lakást megláttuk. Pár hetes procedúra alatt sikerült megkötni az adásvételi szerződést a régi lakásra otthon, és lefoglalózni az új lakást itthon. A vásárlás folyamata idegtépő volt. Március elején kezdtük és végül június közepén költöztünk úgy, hogy a végén már az asztalt csapkodtam, de a lényeg, hogy sikerült. 

Szerencsénk volt, hogy megtaláltuk ezt a lehetőséget. Igaz, ha nem járkálunk utána vagy jó fél évig, akkor soha nem jött volna szembe velünk. A lakást természetesen hitelre vettük, így ha majd nem lakunk benne mindenképp ki kell adnunk, hiszen nem tudnák másként fizetni a törelsztőt. De a lényeg továbbra is ugyanaz, mint mindig is volt: a lakás van értünk és nem mi érte. 

 Hogy is jutottam hozzá életem első lakásához?

Mióta az eszemet tudom vonzottak az épületek. Talán onnan az őrület, hogy a szüleim építkeztek (egész gyerekkoromban) és soha nem fejezték be. Megtanultam, hogy lehet hülyén csinálni valamit. Félreértés ne essék, eszembe sem jut kritizálni őket, egyszerüen csak mindig is szerettem volna kipróbálni, hogy miként lehetne esetleg jól csinálni. Na nem az építkezést. Azt nem vállalnám be. Legalábbis nem nulláról, nulla pénzzel a zsebemben. Azért azt nem szeretném, ha a történelem megismételné önmagát.

Szóval mit is kéne jól csinálni?

Úgy gondolom, ha ingatlan, akkor üzlet. Mármint nem üzlet helység (bár tény, ennek lenne talán a legtöbb értelme), hanem üzletszerüen vásárolni ingatlant. Nem az ingatlanért élni, hanem az ingatlanból, ami lényeges különbség. Az ugyanis nem tetszett, hogy az életünk ment rá egy épületre, amit ráadásul nem is tudtunk soha 100%-osan kihasználni. Így mi értelme volt? Tulajdonképpen semmi. Szüleim részéről csak egy szélmalomharc, nekünk gyerekeknek meg egy sóvárgás valami olyan után, ami sokaknak megadatott, nekünk azonban nem. Egy szép, kész otthon.

Legyen ennyi elég a régmúltról. Talán még azt hozzá tenném, hogy mikor kb elkezdett kinyílni a szemem és meg is értettem mi folyik körülöttem, én próbáltam rábeszélni anyumat, hogy ugyan adjuk már el a romhalmazt, és vegyünk inkább lakásokat belőle, de ő hajthatatlan volt. Csak azt látta, hogy ez az élete munkája, miközben azt nem vette észre, hogy akár még hasznot is húzhatna belőle, csak hát túl kéne lépni az érzelmeken. Ez tudom nehéz dolog, mondom, nem szándékom őt megkritizálni, csak tényeket közlök. Az én elképzelésem az volt, hogy a romhalmazból veszünk egy nagyobb lakást, meg két kisebbet (de legalább még egyet) és amíg a nagyobban lakunk, addig a kicsit (vagy kicsiket) kiadjuk. Macera? Igen... de ez hozta volna a pénzt és nem pedig vitte volna, ahogy azt az élete munkája tette. Megvalósítható is lett volna, csak hát ugye a félelem, a hozzá nem értés és a szűklátókörüség nem ad éppen szárnyakat a kibontakozáshoz.