Egy hónapja rábukkantunk egy házra Zala megyében.
Igazából már egy jó ideje játszunk a gondolattal, hogy ingatlan(oka)t kéne vásárolni, mert abban eláll a pénz, no meg most van az időszaka annak, hogy az ember vásároljon, hisz az árak lent vannak és nagyobb a kínálat, mint a kereslet, de még konkretizálva nem volt semmi. Eredetileg pesti lakásokban gondolkodtunk, mégis csak kevésbé rizikós, könnyebben menedzselhető, de végül mégis csak ez a ház lett. Első látásra szerelem. Pedig csak képeket láttunk, de valahol tudtuk, hogy ez az.
Mondjuk azóta már ez az érzés többször átalakult. Az első kétség akkor merült fel, mikor mentünk élőben is megnézni. A csalódás tárgyát a helység okozta. Nem ott volt, ahol mondták, hogy lesz. Vagy talán mondták, hogy ott lesz, csak mi nem figyeltünk alaposan. Belefér... a lényeg, hogy nem pont a faluban van, hanem kintebb egy pici településen, ami nem önálló, hanem a faluhoz van csatolva. És az egész csak egy utca, lent a völgyben. A falu meg a domb tetején kb 1km távolságban. Amúgy a ház teljesen olyan volt, mint a képeken, meg ahogy elképzeltük. Mondjuk a telek nem, mert az iszonyat gazos volt, derékig érő csalánokkal, de a képzelőerő mindent lebír. Még az épp kiszáradt patakot is eltudtam képzelni a kert végében. A medre megvan, szóval már csak eső kell.
De az elhelyezkedés elkeserített minket. Aludtunk rá, megrágtuk a dolgot. Aztán megbeszéltük, hogy valójában, ha eredetileg is tudjuk, hogy pontosan hol van is jöttünk volna megnézni, mert ettől ez még jó helyen van. Nagyon jó helyen és hát az ára verhetetlen!
A biztonság kedvéért megnéztünk néhány pesti lakást is, de arra jutottunk, hogy ugyanezért az árért elég elkeserítő a felhozatal. Számoltunk is. Ha a pesti lakást adjuk ki, mennyit hoz, és ha a vidéki házból vendégházat csinálunk, az mennyit hoz. Na meg, hogy mennyit fog nőni a két ingatlan értéke.
A vidéki ház magasan veri a pesti lakást.
Nem mintha ezt első ránézésre számok nélkül nem lehetett megmondani, de azért mégis.
Közben kitaláltuk azt is, hogy megnézünk még egy pár házat a vidéki ház környékén. Pontosabban még kettőt találtunk, ami az árba belefért. Az egyik egy olyan vidéki kúria volt, amit mindig is szeretnénk, de arra nagyon sokat kéne költeni, valamint a falun belül rossz az elhelyezkedése. Pedig a falu maga nagyon cuki és megkapó.
A másik ingatlanba viszont teljesen beleszerettem. Ha csak magunknak keresnék valamit gondolkodás nélkül megvenném. Még mindig. Csodálatos volt! Kint volt a hegyen, gyönyörű kilátással, hihetetlen csenddel és nyugalommal. Sajnos vendégháznak nem alkalmas.
Azért a biztonság kedvéért lottóztunk.
Nem nyertünk.
Viszont az eredetileg kinézett házat lefoglalóztuk.
Egy hét alatt megvolt az áralku eredménye. Valamivel olcsóbban kapjuk, de nem annyiért, mint szerettük volna. Igaz nem sokkal többért, akkor is. Mindegy a macera elindul. Az adásvételt nehezíti, hogy az eladó külföldön él és a kommunikáció nagyon nehézkes vele. Mi az ingatlanossal beszélünk, aki beszél a tulaj magyarországi képviselőjével, aki beszél a tulajdonossal. A dolog pikantériája, hogy mi sem Magyarországon élünk, hanem egy harmadik országban, de mi mondjuk hazajövünk. A baj csak az, hogy nekünk limitált az időnk az itthon tartózkodásra és ha az ügy nem intéződik el (és a dolgok jelenlegi állása szerint nem fog), akkor nekünk is meg kell bíznunk valakit, hogy járjon el az ügyünkben.
Amúgy azt nem tudom, hogy miért gondoltam, hogy minden simán fog menni.
