Miután vagy jó 3 évig sikerült viszonylag folyamatosan kiadni kis lakásunkat, így az már eltartotta önmagát. Közben már el kellett kezdeni gondolkodni azon, hogy mi legyen a sorsa. Eredetileg is úgy terveztem, hogy én ezt a lakást 5 évre veszem, de addig szigorúan megtartom (főleg az adószabályok miatt) és utána meglátom, hogyan tovább. Mivel továbbra is külföldön éltünk és már itt is elkezdtünk nézelődni, rájöttünk, hogy vannak itt is különféle állami programok, amik segítik az ingatlan vásárlást. Feliratkoztunk különböző listákra és elkezdtünk nézelődni. Találtunk is néhány lakást, ami tetszett, de a program, aminek a segítségével meg lehetett volna venni, nem tűnt túl kedvezőnek. Már már le is mondtunk arról, hogy nekünk valaha a ködös Albionban lesz lakásunk, amikor jött egy kedvező ajánlat. Tetszett a lakás, tetszett az ára... a környék ugyan nem egy életbiztosítás, de igazából nem azért terveztük megvenni a lakást, hogy itt fészket rakjunk, hanem azért, hogy majd kiadjuk és gyűjtse nekünk a pénzt. Ideiglenesen persze mindenképp úgy terveztük beköltözünk, de tényleg csak 1-2 évre. Szerencsére már a nézelődés kezdetén meghirdettük a kis lakást Magyarországon, és a dolgok annyira szerencsésen jöttek ki, hogy recesszió ide, recesszió oda, pont akkor jelentkezett egy vevő, amikor mi az új lakást megláttuk. Pár hetes procedúra alatt sikerült megkötni az adásvételi szerződést a régi lakásra otthon, és lefoglalózni az új lakást itthon. A vásárlás folyamata idegtépő volt. Március elején kezdtük és végül június közepén költöztünk úgy, hogy a végén már az asztalt csapkodtam, de a lényeg, hogy sikerült.
Szerencsénk volt, hogy megtaláltuk ezt a lehetőséget. Igaz, ha nem járkálunk utána vagy jó fél évig, akkor soha nem jött volna szembe velünk. A lakást természetesen hitelre vettük, így ha majd nem lakunk benne mindenképp ki kell adnunk, hiszen nem tudnák másként fizetni a törelsztőt. De a lényeg továbbra is ugyanaz, mint mindig is volt: a lakás van értünk és nem mi érte.
