Mióta az eszemet tudom vonzottak az épületek. Talán onnan az őrület, hogy a szüleim építkeztek (egész gyerekkoromban) és soha nem fejezték be. Megtanultam, hogy lehet hülyén csinálni valamit. Félreértés ne essék, eszembe sem jut kritizálni őket, egyszerüen csak mindig is szerettem volna kipróbálni, hogy miként lehetne esetleg jól csinálni. Na nem az építkezést. Azt nem vállalnám be. Legalábbis nem nulláról, nulla pénzzel a zsebemben. Azért azt nem szeretném, ha a történelem megismételné önmagát.
Szóval mit is kéne jól csinálni?
Úgy gondolom, ha ingatlan, akkor üzlet. Mármint nem üzlet helység (bár tény, ennek lenne talán a legtöbb értelme), hanem üzletszerüen vásárolni ingatlant. Nem az ingatlanért élni, hanem az ingatlanból, ami lényeges különbség. Az ugyanis nem tetszett, hogy az életünk ment rá egy épületre, amit ráadásul nem is tudtunk soha 100%-osan kihasználni. Így mi értelme volt? Tulajdonképpen semmi. Szüleim részéről csak egy szélmalomharc, nekünk gyerekeknek meg egy sóvárgás valami olyan után, ami sokaknak megadatott, nekünk azonban nem. Egy szép, kész otthon.
Legyen ennyi elég a régmúltról. Talán még azt hozzá tenném, hogy mikor kb elkezdett kinyílni a szemem és meg is értettem mi folyik körülöttem, én próbáltam rábeszélni anyumat, hogy ugyan adjuk már el a romhalmazt, és vegyünk inkább lakásokat belőle, de ő hajthatatlan volt. Csak azt látta, hogy ez az élete munkája, miközben azt nem vette észre, hogy akár még hasznot is húzhatna belőle, csak hát túl kéne lépni az érzelmeken. Ez tudom nehéz dolog, mondom, nem szándékom őt megkritizálni, csak tényeket közlök. Az én elképzelésem az volt, hogy a romhalmazból veszünk egy nagyobb lakást, meg két kisebbet (de legalább még egyet) és amíg a nagyobban lakunk, addig a kicsit (vagy kicsiket) kiadjuk. Macera? Igen... de ez hozta volna a pénzt és nem pedig vitte volna, ahogy azt az élete munkája tette. Megvalósítható is lett volna, csak hát ugye a félelem, a hozzá nem értés és a szűklátókörüség nem ad éppen szárnyakat a kibontakozáshoz.
