Az a baj, hogy nagyon elbatytam az ajtókat és ez nem hagy nyugodni. Habár megígérték, hogy meg lesz csinálva addig, amíg nem látom, hogy tényleg, nem hiszem el, hogy lehetséges. Persze nem értek hozzá. Ha értenék, akkor lehet, nem aggódnék, de így laikusként nem látom, hogy lehet majd megoldani és kivajívatni ezeket a hibákat. Csak a bontást tudom elképzelni, ami egyrészt hatalmas meló, másrészt pedig iradtlanul sok pénz. Azok után, hogy mennyi lett ráköltve, hogy jó legyen... nem is tudom, hogy fogalmzzam, de szerintem ebből mindenki szűri a lényeget további feszegetés nélkül.
Valószínű ez miatt a hiba miatt is vannak továbbra is kétségeim az egésszel kapcsolatban. Ha nem lehet az ajtókat csak hatalmas költségek árán megcsináltatni, akkor már tényleg túlfutottunk az ésszerű kiadásokon, valamint még egy évet veszítettünk a nyereségességig... már ha ez eljön valaha.
Nagyon sokat idegeskedek ezen a házon. Jó volt megcsinálni, de így, hogy elbasztam, tulképp, az a pillanatnyi jó érzés már megszünt. Az egészet egy failureként élem meg és ez így nem jó.
Megyünk haza holnap megnézni a kertet, ami már nagyjából elkészült, de nem várom. Várnom kéne, de nem megy. Persze lehet ez azért is, mert épp rosszkor jön ez a hazaút. El vagyok havazva a munkáva, kezdenek a fejem felett összecsapni a hullámok, de...azok a k... ajtók! Az ember hoz egy rossz döntést és kész. vége. Minden, ami jó lehetett volna, szertefoszlik. A múltkor is felriadtam az éjszaka közepén és nem tudtam visszaaludni. Borzalmas ez az egész így.
Amúgy igen, értem én, hogy ha valami megjavítható, akkor kár aggódni érte, ha meg nem javítható meg, akkor meg pláne. De basszus!!!! Hogy felejtsem el, hogy ez valószínű egy hatalmas összeg lesz kijavítani???? Oké, hogy van rá pénz, vagy legalábbis nem akkor para összeszedni, de én akkor sem tudom túltenni magam azon, hogy az én hülyeségem miatt dobjuk ki ezt a pénzt az ablakon. Én nem tudom ezt úgy megélni, hogy elkövettem egy hibát, ez is a befektetés, a tanulás része. Nekem ez nagy stressz. Nagyon nagy. És nem tudom, hogy tényleg megéri majd ez az egész ezt a sok idegeskedést.
Én nem vagyok vállalkozó és nem szeretek kockáztatni. Nekem ez a pénz sok, akármennyi idő alatt is hoztuk össze. Én nem látom úgy, hogy csak két év megint lehet ennyink. Én úgy látom, hogy ki tudja, hogy ez az összeg mikor lesz megint a kezünkben, és ha lesz is vajon legalább ennyi meglesz e, vagy csak kevesebb? Tudom, hogy nem így kéne felfognom, de nem megy másként. Én ahhoz, hogy ezt másként lássam gyáva vagyok. Én a biztonságot szeretem. Ha az nincs meg, akkor nem érzem jól magam.
És ezzel a házzal kapcsolatban nem érzem jól magam.
Persze most már menni kell és csinálni, és ezt azért is írtam le, hogy ha esetleg bejön majd mégis és megtérül a beforditott idő, pénz és főleg idegeskedés, lássam, hogy mégsem nekem volt/lett igazam. Persze ez még rengeteg idő. Évek.
De a kérdés még mindig az: hogy vonjam meg a vállam azzal, hogy elbasztam, ez van, majd kijavítjuk a hibát és folytatunk mindent a terv szerint? A pluszköltséget meg leszarom, tanulópénz, része a kiadásnak?????
Én ezt nem tudom egy játékként felfogni, ahol a pénz nem számít. És majd lesz, ahogy lesz.
