A ház halad és tudom, hogy ez talán a kisebbik része a projektnek. Sajnálni is fogom, ha véget ér, mert ami előttünk van, az nagyon nehéz lesz. Arról fogalmunk sincs és piszok sok hülyeséget fogunk elkövetni.
De nem is ez a nehéz. A nehéz az, amikor kételkedőkkel beszél az ember. Megvannak a magam kétségei az egész vállalkozással kapcsolatban. Tudom, hogy több csapdát rejt az egész, mint ugródeszkát és azt is tudom, hogy van rá, nem is kis esély, hogy az egész bukás lesz. De ezeket megpróbálom az agyam egy kis zugába elrejteni és, ugyan nem megfeledkezni róla, mert ez kell ahhoz, hogy jól csinálhassuk a dolgokat, de legalább háttérbe szorítani és nem erre koncentrálni. Viszont ezt nagyon nehéz, amikor valaki, kívülről hangot ad azoknak az aggályoknak, amikkel én nagyon is tisztában vagyok. Rosszul esik, pedig nem kellene. Ettől függetlenül nem várhatom el senkitől, hoy úgy higgyen bennem, mint én. Ez nem az ő terve és nem várhatom el senkitől, hogy merjen kockáztatni, hiszen nekem is felfoghatatlan, hogy mit is csinálunk. Totál megértem az aggályaikat. A helyükben én is így viselkednék.
De akkor is!
